Legutóbb a tavalyi év egyik legemlékezetesebb meztelenkedését idéztük fel a blogon, amit Alexandra Daddario követett el A törvény nevében című sorozatban, ám nem ő volt az egyetlen, aki ledobta a ruháit az HBO nyomozós szériájában. Így tett az idén huszonkét éves Lili Simmons is, akinek szintén érdemes újranézni a jól sikerült ágyjelenetét.
Simmons mindössze öt éve, 2010-ben kezdte a karrierjét a Hollywood Is Like High School with Money című sorozatban, majd néhány jelentéktelen tévéfilm után 2013-ban a Banshee című szériában megkapta Rebecca Bowman szerepét. A színésznő karrierjének ez a munka adott jókora lökést, hiszen az első évadot követően feltűnt a megmagyarázhatatlanul népszerű Hawaii Five-O-ban, sőt még az HBO is kiosztott neki egy szerepet a mostanra kultikussá vált A törvény nevében című minisorozatban.
Utolsó kommentek